udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3
találat
lapozás: 1-3
Névmutató:
Pánczél Tivadar
1993. augusztus 17.
A Magyarországról Erdélybe visszatérő, hazatelepülő nem kaphatja vissza lakását, ingóságait, ezt saját példájával mondta el Domokos Ferenc, aki 1988-ban ment ki Magyarországra. Emlékezett a kezdetre, amikor az emberek segítettek a Ceausescu-diktatúrából érkező menekülteken. Rákosszentmihályon Pánczél Tivadar lelkész kezdte az erdélyi menekültek felkarolását, a templomban találkoztak minden héten. 1988. júliusában sokan Vizsolyban gyűltek össze, ahol megszövegezték a Vizsolyi Nyilatkozatot. "Mi nagyobbrészt erdélyi és kisebbrészt magyarországi fiatalok" a következő nyilatkozatot tesszük. Életük meghatározó részének tekintik az evangéliumot, hangsúlyozzák a vallási türelmességet, a más világnézetűekkel való párbeszéd szükségességét. Ez tehát tanácskozó fórum volt. Domokos Ferenc 1991 szeptemberében hazaért, lakását nem kapta vissza. Eszébe jutott a Vizsolyi Nyilatkozat egyik pontja: "Otthon maradt vagyonunkért Románia a nemzetközi egyezmények alapján az anyagi kárpótlást haladéktalanul kiszolgáltatja" Az ő régi lakásában más lakik. /Fejér László: Öt évvel a Vizsolyi Nyilatkozat után. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./ 1996. június 1.
Jún. 1-jén kopjafát állítottak Németh Géza másfél éve elhunyt református lelkipásztor emlékére Budapesten. Németh Géza kezdeményezésére alakult meg az Erdélyi Gyülekezet, amely 1992-ben átvett egy volt laktanyát, amelyet Reménység Szigetének neveztek el, létrehozva egy karitatív központot a menekültek számára. Beszédet mondott Pánczél Tivadar református lelkész, aki Németh Gézával elsőként fogadta az erdélyi menekülteket, továbbá a kolozsvári Tőkés István lelkész és Erdélyi Géza, a szlovákiai magyarok újonnan megválasztott református püspöke. /Magyar Nemzet, jún. 3./2008. augusztus 9.
A Budapestre menekült erdélyiek 1988 tavaszától minden pénteken a rákosszentmihályi-sashalmi református templomban találkozhattak. Kétszázan is elfértek a tágas halljában. Vegyes társaság gyűlt össze: vakmerő határátlépők, óvatos turisták, sápadt betegek, megkeseredett apák. Istentisztelet előtt megkezdődött a külföldiek regisztrációja, majd a tájékozódás, ismerkedés, használtruha- és használtkönyv-válogatás. Karitatív csoportok aktivistái kínáltak lelki segélyt, némi pénzmagot, szálláshely- információt, munkahelyről szóló tájékoztatót. A lelkészek közül egy ötvenöt körülinek látszó férfi tűnt ki, Németh Géza főember lehet, hiszen a leghosszabb, legparázslóbb beszédeket ő mondta, a menekülteket leginkább ő mozgatta meg, a többiek. Pánczél Tivadar, a helyi lelkész segítette munkáját. Néhány hét múlva aztán elhűlve hallották, hogy Németh Géza nem főnök, nem is igazi pap, mert valamikor kegyvesztett lett, a kommunista hatalom elvonta lelkészi jogait, de már majdhogynem megbocsátottak neki, hiszen megbízták a drogosok, hajléktalanok istápolásával. Az erdélyi menekültek is megismerhették Németh Géza Csaba utcai pince-imaházát. A családegyesítésnek legaktívabb szószólója szintén Németh Géza lett, mindent megpróbált, egy külföldi, civil szervezet támogatásával, 1988 nyarán az Egyesült Államokba utazott, ahol elérte, hogy május 24-én, Washingtonban meghallgassa őt a Kongresszus Emberi Jogi Bizottsága, és átvegyék tőle az erdélyi családok integrációját sürgető kérelmet, melyet kétszáz menekülttel íratott alá. Az csak lassan derült ki, sokáig miért nem volt "igazi" pap: valamikor 1971-ben, szolgálati helyén, Érden, engedély nélkül építtetni kezdett új templomát Martin Luther Kingről nevezte el, de az Állami Egyházügyi Hivatal és a püspökség mindehhez nem járult hozzá, majd a lelkészt az engedetlensége miatt eltiltották hivatásának gyakorlásától. Németh Géza a rákosszentmihályi templom és a Csaba utcai mély-imaterem mellett még két helyszínen, két állandó helyen foglalkozott a többnyire illegális bevándorlókkal: a Thököly úti lakás-irodájában, melynek falait erdélyi festők olajképei, akvarelljei díszítették, és a szilasligeti nyaralójában, amelyet hétvégeken rendezvényházzá változtatott. Csapatának vállalkozó szellemű tagjait 1988 nyarán elvitte Fonyba, ahol lelkészbarátjának udvarán ütöttek tábort, onnan Vizsolyba buszoztatta őket, hogy megmutassa a Károli Gáspár-féle első magyar nyelvű Bibliát. Ez a kezdetét jelentette az elkövetkező ún. vidéki konferenciáknak. Megesett, hogy elhanyagolt zsidó temető takarítására küldte követőit; amikor pusztító földrengés rázta meg Örményországot, gyűjtést rendezett, majd a perselypénzt két férfi vitte a Népköztársaság útjára, a szovjet nagykövetség és konzulátus épületébe. Németh Géza prédikációinak néhány jellegzetes mondatát évtizedek múltán is fel tudja idézni Kibédi Varga Sándor. Kijelentette például: "Mivel sokan próbálnak segíteni rajtatok, remélem, senki nem megy innét Nyugatra. Ha kinyílnak a határok, akkor sem. Azt mondom Isten előtt, hogy ne legyen neked szerencséd, ha ezt a nemzetet mégis elhagyod. " Többször kifejtette, a menekültek fogják megmenteni a bűnös budapesti társadalmat, éspedig azért, mert nincs olyan erdélyi ember, aki azt merné mondani: nincs Isten. (Részlet a Magyarország felfedezése sorozat számára készült Menekültek című szociográfiából.) /Kibédi Varga Sándor: Ha nemzeted mégis elhagyod… = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./
lapozás: 1-3